udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 1 találat lapozás: 1-1

Névmutató: Fried Endre

2005. június 3.

Elhunyt Csoma György /Nagybánya, 1951. máj. 8. – Nagybánya, 2005. máj. 31./ újságíró, könyvkiadó. 1976-tól a helyi Bányavidéki Fáklya szerkesztője, később főszerkesztő-helyettese, majd a lap örökébe lépő Bányavidéki Új Szó munkatársa volt. Segítette a táncház-mozgalmat, továbbá a helyi Népi Egyetem keretében működő magyar nyelvű Enciklopédia találkozóit. Csoma György kiválóan tudott szervezni. 1889 után az ő ötlete volt az Erdélyi Féniks művelődési lapmelléklet, majd folyóirat létrehozása. Ő maga gyűjtötte, írta szinte mind a 16 oldalt. A folyóiratnak országos sikere volt, külföldön is szívesen vásárolták, a 20 ezres példányszámot is elérte. 1991-92-ben a Bányavidéki Új Szó főszerkesztői tisztet is betöltötte. 1992-ben távozott a hetilaptól. Önálló kiadói tevékenységhez látott. Elhatározza, hogy a város románságával is megismerteti Nagybánya történetét. Megalapította a Helvetica Könyvkiadót. Három év alatt (1999-2002) kiadta a „Baia Mare – 670” három kötetét, amelynek első köteténél Schönherr Gyula Nagybányára vonatkozó történelmi munkáira támaszkodott. 2002-ben három nyelven – románul, magyarul, németül – kiadta Morvay Győző „Dr. Schönherr Gyula” című tanulmányát, 2004-ben pedig a helyi múzeum megalapításának 100. évfordulója alkalmával saját erőből nemzetközi szimpóziumot szervezett a neves alapító emlékezetére, s újabb kötettel jelentkezett „Régi dicsőségünk” címmel. Közben saját sorozatkiadványokkal – Hevetica, Erdélyi Féniks – kísérletezett, román és magyar szerzők munkáit adta ki. Állandóan anyagi nehézségekkel küzdött. A túlzsúfolt életprogramot szervezete nem bírta tovább, idő előtt összeroppant. Csoma György eltávozott, ezzel túlvilági nagybányai újságírás, és művelődési élet – Sepa József, Dési Géza, Szteklács László, Szabó Sándor, Freund Henrik, Fried Endre, Szabó Ferenc, Gencz György, Rácz Albert, Fazekas György, Markovits Hortezia társasága – bővült. /Klacsmányi Sándor: Búcsú Csoma Györgytől. = Bányavidéki Új Szó (Nagybánya), jún. 3./


lapozás: 1-1




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék